2015. jún. 26.

Kritika 28# - Árnyhad

Sziasztok!
Ma az Árnyhad című blogot vesézem ki, amit Hedvig Tris és Sz. Vera írnak. Ez a történet listás volt nálam, de eddig nem volt még időm arra, hogy elolvassam, úgyhogy külön örültem, hogy most „muszáj” volt. Vágjunk is bele!

Design
Egyszerűen csodálatos! Engem viszonylag könnyű lenyűgözni, mert hihetetlenül béna vagyok ebben a témában, csak álmodozom arról, hogy valaha elkészítek egy faék egyszerűségű designt is. De ez a kinézet valami mesés.
Ahogy megnyitottam az oldalt, sokáig csak nézegettem, miközben éreztem, hogy csillámpónik száguldoznak körülöttem vattacukorfelhőkben. Nekem nagyon tetszik, na.
A fejléc elég nagy, rajta egy mozgó, forgó bolygó gif, egy futurisztikus város, néhány szereplő, még idézetek is vannak, mégsem tűnt számomra zsúfoltnak. A sokaság tökéletes harmóniát alkot. A fejléc, ahogy írtam, nagy, beteríti majdnem az egész oldalt, és belőle nő ki a törzs, ahol a szöveg olvasható, a tetején pedig a menüpontok. Kedves szerzőpáros, ti aztán mindenre gondoltatok: a Fejezetek ponton túl vannak szereplők jellemzéssel, van dinasztiák leírása, sőt, még térkép is. Profi munka, és egy kitalált világ bemutatásánál bizony nem árt.
A szöveg háttere szürke, a betű fehér, az én érzékeny szememnek nagyon is kímélő hatású volt, jó olvasni így.
Ami még tetszett, hogy a Fejezetek menüpontban rövid leírás is szerepel arról, mit tartalmaz az adott fejezet, eddig ezzel még nem találkoztam más blognál, azt hiszem.

Történet
A sztori szerint egy fiatal lány, Gwen életét veszti, ám nem a halál vár rá odaát, hanem az Avantison, egy másik világban tér magához, ahol különös fogadtatásban részesül: kiderül ugyanis, hogy ő a trónörökös. Természetesen nem egyszerű az élet egy vadonatúj világban, vadonatúj pozícióban, olyan emberek között, akik a családja, de nem is ismeri őket.
Meg kell mondanom, hogy nagyon is elnyerte a tetszésemet az alapötlet. Nyilván mindenki elgondolkodott már azon, mi vár ránk a halál után, az pedig, hogy egy izgalmas bolygón ébredhetünk, reményre adhat okot. J
Komolyra fordítva, tényleg ötletes az egész, és profin kidolgoztátok a világot, úgy látom. Nagy Disney-fan vagyok, úgyhogy bejött ez a hercegnősdi, ami azonban egyáltalán nem olyan, mint a mesékben. Sokkal inkább az uralkodás árnyoldalát mutatja meg.
Ide sorolnám még azt is, hogy nagyon jónak tartom, hogy csináltok kiegészítő fejezeteket is, melyben bővítitek a világot, betekintést engedtek ebbe-abba.

Szereplők
Én mindig rákattintok először a szereplőkre, még azelőtt, hogy olvasni kezdenék, mert számomra sokat elárul a szereplőválasztás, és érdekel is, hogyan képzelte el a karaktereit a szerző. Nem egyszer megesik, hogy épp a választott színészek miatt csapok le egy sztorira.
Nos, lányok, ez a ti történetetek esetében is így volt. Már a fejlécről Iwan Rheon ártatlan, cuki pofija les rám, úgyhogy azonnal izgalom lett úrrá rajtam. Aztán rákattintottam a szereplőkre, és még jobban beindultam, mondván, hogy ez a sztori már csak jó lehet. Van itt Eric Northman, Loras Tyrell, Star Trekes szereplők, és persze a cuki Ramsay Bolton (most a karakterek neveit soroltam fel). Persze, mit sem érnek a szívemnek kedves színészek, ha a történet és a rájuk szabott szerep silány. De itt erről nincs szó.
Nagyon tetszik, hogy nem veszitek alapnak, hogy mindenki megnézi a szereplők képeit, és leírásokat is adtok róluk. Így tetszés szerint is elképzelhetjük őket. Sok blog nem él ezzel az értékes húzással, ami sajnos gond. Ti viszont szép és egyedi leírásokat adtok.
A szereplők jelleme is szépen kezd kibontakozni, noha még csak a második fejezetet publikáltátok, és ez igazán szép munka máris. Gwen ugyan még sok szempontból homályba burkolózik, de hogy is nézne ki, ha épp a főhősnőről tudnánk meg mindent rögtön?
Boltorynt már most imádom, pedig eddig egy szótlan és kissé tartózkodó figurának tűnik, és ennyi erővel akár gonosz is lehet – de reménykedem, hogy nem lesz az.
Lavy a maga könnyed, bájgúnáros modorával is belopta magát a szívembe, kíváncsi vagyok, mi minden történik még vele.
Bestha is igazán érdekes karakter, sok mindent ki tudtok még belőle hozni, és szerintem élni is fogtok a lehetőséggel.
Mivel még csak két fejezet van fent, ezért azt gondolom, felesleges felhívnom a figyelmeteket arra, hogy még jobban árnyaljátok a szereplők jellemét, illetve a közöttük lévő viszonyokat. Minél több személyes dolgot behoztok egy-egy karakterhez, annál közelebb jön majd hozzánk, olvasókhoz. De azt gondolom, hogy már most is nagyon jó úton jártok.

Kivitelezés
A részek hossza nagyon korrekt, sok minden történik, van ideje kibontakozni a cselekménynek egy-egy fejezet során. Ki tudtok teljesedni egy-egy rész során, és ez jó.
A stílusotok nagyon jó, élvezhetően írtok, a fogalmazásmód is szuper. Ha nem tudnám, hogy ketten alkotjátok, nem tűnne fel, olyannyira harmonikus egészet alkot a szöveg. A szókincsetek is igen változatos, és szép bővített mondatokban írtok. Szóismétlések sincsenek. Piros pont, szép kövér.
Volna pár dolog, amire viszont kicsit figyeljetek jobban.
Néhol az összetett szavak helyesírásával akad gond (pl. ikertestvér, helyesen). Semmi kirívó, de ilyen csodálatos kinézettel, ilyen pazar történettel, ilyen klassz stílussal ne engedjetek meg magatoknak apróságokat sem.
Egy fontos dolog, ami már a fülszövegben is szemet szúrt, és a szövegben is előfordul: a meny szó azt a személyt jelöli, aki a szülők fiának felesége J Ti a menny szóra gondoltok, ami helyesen így írandó. Lehet, hogy csak figyelmetlenség, de ne ezen ússzon el a dolog.
Megesett, hogy az ikes igéket nem jól ragozzátok, pl. az álmodok esetében, helyesen: álmodom. Ez is lassacskán teljesen elfogadott a köznapi beszédben (sajnos), de egy irodalmi szövegben nem túl esztétikus, nem túl választékos. Ügyeljetek rá! Csak egyszer fordult elő talán, de akkor is.
Előfordult egy-két, számomra furcsán használt kifejezés is: „te eshettél szóba”. Lehet, hogy helyes, bár én még sosem hallottam, csak úgy, hogy te jöhettél szóba. Illetve volt egy ilyen is: „a gyermek elvetélt”. Ez így kicsit mást jelent, jobban hangzana, ha úgy írnátok, hogy a gyermek elment, meghalt, esetleg a királyné elvetélt, elvesztette a babát. Vannak variációk bőven.
Néhol beficcen egy-két vesszőhiba is, de egyáltalán nem spóroltok velük annyira, mint sok blog írója. Ehhez kapcsolódva egy apróság: felsorolásnál nem kell az és előtt vessző viszont.
Ezek nagy része tényleg csak apróság, amely tanácsok arra szolgálnak, hogy tökéletesítsétek a szöveget. Nagyon üdítő volt olvasni, szívesen elsiklottam volna a hibák felett, de mégiscsak kritika, kötelességem minden kis apróságba belekötni.

Kedves Lányok, köszönöm, hogy elolvashattam a sztoritokat! Remélem, lesz majd olyan tanács, amelyet meg tudtok, akartok fogadni, további sikereket kívánok a blogotokhoz!

Lyanna

1 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen a kritikát! Nagyon jól összefoglaltad, és megpróbálunk jobban figyelni az általad említett dolgokra! :)

    VálaszTörlés

Anaya zatracone-dusze